top of page

A Történetünk

A Történetünk

" Bármihez, amit megtehetsz, vagy megálmodsz,
fogj hozzá!
A merészségben zsenialitás, erő és varázslat rejlik"
Goethe

1998 óta

Vendégházunk a város szívében található, a fürdő és az éttermek, közvetlen szomszédságában. A ház régi hagyományokat őriz, nagyszüleink két kezükkel építették fel. 2020-ban, hogy ápoljük örökségünket, letisztult skandináv stílusban felújítottuk szobáinkat. Az épület az egyik város alapító, nagypapánk tulajdonában állt és 1998-tól már fogadta vendégeit. Központi elhelyezkedése, egy hatalmas kertet rejt magában, mely tökéletes helyszín lehet baráti összejövetelekhez, sütögetésekhez, családi kikapcsolódásokhoz.

_1066157_módosított.jpg

OTTHON A VÁROS SZÍVÉBEN

A házat gyümölcsösök ölelik körül, a legjellegzetesebb a város címerében is található szőlő. Lugasunk, hangulatos nyári reggelik színhelye lehet.

A melléképületben található egy közös használatú konyha is, ahol elő lehet készíteni a baráti lakomákat.

Célunk az volt, hogy szeretett gyökereinket ápolva, a mai kor letisztult stílusával egy olyan vendégváró helyet teremtsünk Mórahalmon, ami egy kicsit kilóg a sorból, önálló "személyisége" van és árad belőle a szeretet, amelyet családunk összefogása eredményezett.

bottom of page